Ami Önnek pár perc, nekünk hatalmas segítség! >>> Kérjük, ne hagyja veszni adója 1%-át! >>> Részletek a Támogatás menüpont alatt >>> Köszönjük, hogy számíthatunk a támogatására! >>> Ami Önnek pár perc, nekünk hatalmas segítség! >>> Kérjük, ne hagyja veszni adója 1%-át! >>> Részletek a Támogatás menüpont alatt >>> Köszönjük, hogy számíthatunk a támogatására! >>> Ami Önnek pár perc, nekünk hatalmas segítség! >>> Kérjük, ne hagyja veszni adója 1%-át! >>> Részletek a Támogatás menüpont alatt >>> Köszönjük, hogy számíthatunk a támogatására! >>>


Tarnóczi Jakab
Tarnóczi Jakab
Junior Prima-díjas
rendező

2012/2013 évad óta színházunk tagja. Ez idő alatt 7 karaktert személyesített meg, 7 darabban. „ÉN NEM BÁBOZOM A SZÍNÉSZEIMMEL”
TARNÓCZI JAKAB: KÖNNYEN LEHETNE NAGYON JÓ A TARJÁNI SZÍNHÁZ

Salgótarján távolsági autóbusz-pályaudvarán találkoztam az általam közel két évtizede ismert Tarnóczi Jakabbal, aztán beültünk az egyik sörözőbe. A fiatalember jelenleg harmadéves hallgatója a Színművészeti Egyetemnek, de neve nem ismeretlen a megyeszékhelyen, ahol eddig két emlékezetes darabbal rukkolt elő a Zenthe Ferenc Színháznál.
Már nagyon fiatalon a színház felé kacsingattál. Még a Rákóczi-suli első vagy második osztályába jártál, amikor egy kiránduláson darabot rendeztél, és ezt filmen is megörökítettétek. Honnan jött ez a vonzalom?
– Ha megpróbálom visszakeresni a múltban, akkor mindig azt érzem, ez egészen természetes dolog volt, nem pedig egy célkitűzés. Sokkal erősebbnek tűnt a jövőképem szempontjából az, hogy biológiával foglalkozzam. Még középiskolában is, az első két évben így volt, csak azután kezdett elhatalmasodni rajtam a színház iránti vonzalom. Talán azért, mert elkezdtem Budapestre járni, és az ottani barátságok révén kinyílt előttem világ. Láthattam, mennyiféle színház van, és ettől izgalmasabbá vált ez az egész. Addig inkább csak gyermeki játék volt, amire mindig szükség van.
- Ez nagyjából egybefügg azzal, amikor elkezdtél külföldre is utazni egy-egy színházi produkció megnézéséért?
– Az akkor már eggyel tudatosabb volt. Egyedül először Münchenbe mentem el egy operaelőadás miatt. Érdekelt a város, a színháza, de az, ami annyira felpiszkált, hogy el kellett mennem, egy Rigoletto-előadás volt, amelyet Schilling Árpád rendezett. Tehát egy magyar „terméket” néztem meg, amelyben világsztárok énekeltek.
- A tarjáni Improban kezdtél. Miben volt ez számodra fontos?
– Ez még általános iskolában indult, szervezett formában akartam tanulni valakitől. Hetente kétszer összegyűltünk, és Györgyi vezetésével dolgoztunk. Egy ideig nagyon jó volt a közösség, rengeteget fejlődtem. Györgyinek kitűnő színházi ízlése van. Aztán sok konfliktus támadt köztünk, ahogy erősödött a véleményem a világról meg a színházról. De ezek az évek mindenképp közrejátszottak abban, hogy nyitott lettem.
- Ezt követően csatlakoztál a Zenthéhez?
– Volt egy kis prológusa ennek. Még mielőtt átmentem, a Vertich Stúdiónál a Mártát újra elővették, és az egyik szerepre megkerestek. Szeretettel fogadtak, de ebből féltékenységi kérdés lett az Impronál. Nem szimpatizáltak a Vertichhel, ám ez viszont is igaz volt. Ahogy odamentem, először az egyébként hangos és mindig véleményekkel eli Kovács Annával találkoztam, akivel elkezdtem beszélgetni, s attól feloldódott bennem a görcs, és elindult valami. Nem rosszat akartak, hanem adtak egy lehetőséget, ám ez nem tetszett az Improban. Utána több próbára nem mentem el, mert nekem fontos volt az Impro, és ebből nem akartam konfliktust. Amikor a Talentbe átkerült a csoport, szeptembertől a Nemzeti Színházban az Alföldi Róbert rendezte Szent Johannában kezdtem el statisztálni. Ez több fellépést jelentett havonta – egészen az igazgatóváltásig.
- Ez a statisztaszerep hogy jött össze?
– Volt egy kiírás, és erre fiúk és férfiak jelentkezhettek augusztusban. Elmentem a válogatóra, és beválogattak. Jó volt nézni, hogyan dolgozik Alföldi, vagy olyan színészek, mint Kulka, Bodrogi, László Zsolt, Bánfalvi Eszter… Nem az én dolgom volt érdekes, hanem a jelenlét lehetősége ebben a közegben. Jó volt kémia óra után felbuszozni a Nemzeti Színházba és Törőcsik Marit hallgatni. Ez is szabadságérzetet adott. Ebből adódóan jöttek az újabb konfliktusok a Talentben, amivel már nem akartam az életemet terhelni. Decemberben elköszöntem, és márciusban mentem be a Zenthe Ferenc Színházba, amely akkor indult el. A hetvenkedő katona májusi bemutatóján már itt is statisztáltam. Úgy mentem be Ferihez és Sándor Zolihoz, hogy nekem valamit csinálnom kell, szeretnék egy közösséghez tartozni. Azt mondták, kezdjek el járni a próbákra, a fejlesztő foglakozásokra, a tánc- meg az énekórákra. Az utóbbin tanultak beépültek a darabba. A Félreértésnél már Feri asszisztense voltam.
- A rendezésben segítettél?
– Igen. Feri mindig kíváncsi volt a véleményemre, és javasolta, hogy olvassam el a drámát, aztán beszélgessünk róla. A díszletet és az egésznek a világát együtt találtuk ki. A próbákra is sokat jártam. Nem én forszíroztam, de felmerült a 2012–13-as évad elején, hogy gondolkodjam olyan néhány szereplős darabon, amelyet szívesen megrendeznék. Írtam egy listát, meg hogy ebből az Antigoné most a legerősebb. Szerencsére az Antigonéra esett a választás. Nyilván visszanézve ez sem hibátlan munka. Végül is tizenkilenc évesen hogy jövök én ahhoz, hogy Antigonét rendezzek? Egyébként a listán csupa olyan darab szerepelt, ami valamiképpen a hatalom kérdéskörével foglalkozik. Az Antigonéból főképp a Haimón–Kreón jelenet piszkált föl. Ez volt az, amiért úgy éreztem, muszáj előadni, mert ott hiába vannak a legtisztább és a leglogikusabb észérvek, semmi nem mozgatható meg. És van benne még egy teljesen normális apa–fiú konfliktus, a generációs ütközés, ami szintén a hatalommal összefüggő archetipikus probléma. Rettenetesen azt éreztem, hogy ezeknek a mondatoknak el kell hangozniuk, mert annyira aktuálisak.
- Eredetileg a kortárs irodalomból sok mindent be akartál építeni a darabba…
– Nagyon sokfelől dolgoztunk, vettünk át szövegeket. Horváth Eszter volt a dramaturgom, és nem az volt a célom, hogy megrendezzem az Antigonét, hanem, hogy készítsünk egy előadást valamiről. Egy kérdéskörről, amiben éppen az Antigoné fog minket segíteni. Tehát próbáljunk belőle minél többet kihozni, ami érdekes, gyönyörű és zseniális számunkra is. Ehhez mért ne társulhatnának olyan anyagok, amelyek ezt kiegészítik? De végül nem sok társult. Anouilh Antigonéja, amely árnyalt bizonyos problémákat, picit közelebb hozta a drámát. Bekerültek olyan jelenetek, amelyek egyébként soha nem történnek meg. Antigoné és Haimón találkozása, amit nagyon szerettem.
- Ebben csak a hatalom gyakorlata izgatott? – A hatalom, meg a süket fülek. Az, ahogyan nem lehet kommunikálni a hatalommal, a vezetővel. Említettem, hogy Kovács Annával való beszélgetésem mennyire fontos volt. Ezt hiányolom a mindennapi életből, a színházból – ami rengeteg mindent megoldana. Az Antigoné pontosan ennek a nagyon szép lenyomata. Persze, van ez a mozgatórugó, miért készül egy előadás, de közben ott van az a tizenegy színész is, akivel dolgozol. És a tervező, a dramaturg, Feriék, Kojnok Dávid, aki a zenéjét szerezte… Mindenki teljes odaadással vett részt benne, nagy-nagy szeretettel, bizalommal volt felém. Azt éreztem, hogy fontosnak tartják, szeretik és sokat hajlandóak tenni érte. És ez az, amiről szintén beszélni kell. Nem saját magamat akarom vállon veregetni, sokkal inkább a társulatot, mert fogékony volt a közös munkára, alkotásra, arra, hogy jelentős dolgokról beszéljen; hogy ne egy végrehajtó színészetet, egy termelést műveljen, hanem együtt gondolkodjon, próbáljon ki dolgokat. Hiszek abban, hogy akik részt vesznek egy színházi alkotófolyamatban, azok mind alkotók is. Én nem bábozom a színészeimmel.
- Azonosulni tudott mindenki a vállalásoddal?
– Igen. És tényleg nem egy bábszínház volt. Voltak nagyon erős elképzeléseim és irányaim, de az egyetemi tanulmányaim alatt egyre inkább lazult az, hogyan dolgozom együtt a színésszel. Tehát hogy miként valósítom meg a műelemzésemből származó elképzeléseimet, szedem ki ezt a színészből a komponálás során. A lényeg az együttdolgozás, ami megvolt az Antigonéban. Viszont többnyire ezt egy picit hiányolom.
- A kör négyszögesítéséig két év telt el. Miben jelentett ez új kihívást?
– Ott a szabadság a színészekkel végzett munkámban megvalósult, ám azt a darabot „a kezembe nyomták”. A színház nagyon szerette volna ezt előadni, amit mind a mai napig nem értek, hogy miért. Fel lehet sorakoztatni érveket; én is ezen voltam, mert másképp nem tudok elkezdeni dolgozni. Kellenek a kapaszkodók. Egyszerűen nem tartom elég jó és fontos anyagnak ahhoz, hogy ezzel foglalkozzunk. Ezt elmondtam a bemutatót követő koccintáson is, ahol kinevettek miatta. Utólag szépen tudok beszélni arról, hogy ebből mit tanultam, de rettenetesen küzdelmes volt a próbafolyamat. Huszonegy-huszonkét évesen nincs akkora tapasztalatom, hogy egy közepesen jó darabot csúcsra járassak. Nem szeretnék még egyszer ilyen helyzetbe kerülni.
- A keletkezése idejében nagy sikert aratott Nyugaton is, mert valós problémákat feszegetett.
– Aktualizálhattuk, átírhattuk volna. Humorforrás a közege, a szövege, ahogy beszélnek az emberek, ahogy robottá próbálnak válni. Ez ma is létezik.
- Végy egy szerelmi négyszöget?
– Nem csak szerelmi négyszög. Az is. Alapvető emberi konfliktusok jönnek elő belőle. Arra vagyunk kondicionálva a világban, hogy a valódi érzéseket kispóroljuk, megfeleljünk annak, ami elvárás. Ennek abszurd esete ez a darab.
- Mit láthatunk a rendezésedben legközelebb?
– Egy Kleist-darabot rendezek, Az eltört korsót, amelyet ismét én választottam. Ezt nagyon várom. A 2017–18-as évad utolsó bemutatója lesz június elején, tehát egy év múlva.
- Van arról elképzelésed, hogy kikkel szeretnéd az előadást megvalósítani?
– Van egy szereposztás-elképzelésünk a színházzal, mert ez természetesen közös munka. Főleg a főszereplőt érintően, ez még alakulóban van. Újra együtt dolgozom majd Estivel és Krausz Gergővel, akik A kör négyszögesítésében is játszottak, és most végeznek Vidnyánszky osztályában Kaposvárott. Szerepel még Bozó Andi, Marjai Virág, Rácz János, akit a Black Comedyben láthattunk először. Helyből Máté Krisztián, Erdélyi Gabi. Ez így nagyon egészséges felállás lesz.
- Mesélj a képzésedről is!
– Harmadéves vagyok. Nincs kialakult rend a rendezői osztályban. A színészeknél osztályfőnöke válogatja, hogy milyen metódus szerint haladnak, milyen előadásokat hoznak létre, kik dolgoznak velük. A rendező osztály három-ötévente indul öt emberrel. Nincsenek nagy hagyományai annak, miként épül föl ez az öt év. Van egy alapvető struktúra, de ez mindig változik év közben, mert egy művészeti képzés nem működhet másképp. A célok az osztályhoz alakítódnak. Hagyomány szerint a negyedik évben, az egyetem Ódry Színpadán hozunk létre egy teljes előadást. De mivel zenés szakirányon vagyunk, egy zenéset és egy prózait is feltehetően. Az elmúlt másfél évben konkrét drámákból kezdtünk el dolgozni. Az első másfél évben sokat játszottunk. Nekünk is volt színészmesterség-, ének- és mozgásvizsgánk. Egy osztályban vagyunk tizenhét színésszel, akiknek Novák Kriszti és Selmeczi György az osztályfőnöke, nekünk pedig Ascher Tamás. Ez kísérleti megoldás. Eleinte nehézkes volt, hogy a rendezői egónkat elnyomták. De fontos, hogy érzékeljük, mi történik a másik oldalon. Érzékeljük a világot, az alkotófolyamatot, a próbákat az ő bőrükben is. Első nagyobb ívű munkánk egy meseadaptáció volt a második év első félévében. Utána Goldonitól dolgoztunk föl jeleneteket. A lényeg, hogy Székely Gábor a rendezőtanárunk. Húsz éve már csak tanít, annyi energiát tesz bele, hogy ő az alapja a képzésnek. Ascher sokkal inkább a jelenlétével segít, azzal, hogy tanácsot ad: ezt olvassuk el, ezt nézzük meg, erre figyeljünk oda… A kritikus személyiségével, az éleslátásával, a természetes jelenlétével. Az eddigi legnagyobb munkánk során a Wojcekből, A mizantrópból és a Baalból dogoztunk. Mindenki választhatott. Volt egy féléves elemzés. Én Brecht Baaljából készítettem negyven-negyvenöt perces előadást. Az adott jelenetben való elmélyülés volt a fontos. Az előző félévben akadt még egy nagyobb munkánk Ödön von Horváth Mesél a bécsi erdőjével, amit Ascher vezetett. Itt dolgoztunk először külsősökkel, felnőtt színészekkel,egyetemistákkal. Van egy 50–60 oldalnyi drámád, amelyből úgy ollózol, raksz össze egy ívet, hogy nelegyen teljes előadás, hanem arról szóljon, ami nekünk fontos, amiről beszélni akarunk. Ehhez százhúsz százalékig ismernem kell az anyagot.
- Van-e valamilyen sajátos technikád, amivel egy műhöz közel kerülsz?
– Nincs technikám, nem tudott kialakulni, mert nem foglalkoztam még annyi mindennel. Folyamatosan keresgélek, ami jó állapot. Mindig csinálok valamit. Méricskélem, hogy melyik anyag mit kíván. Székelynek minden darabunkról hétről hétre kell írni egy-egy oldalt. Természetesen nem a cselekményre kíváncsi. Minden szónak, mondatnak súlya kell, hogy legyen a szövegen belül, mert akkor tud kirajzolódni egy gondolatköteg. A hatáselemzéssel nem csak a belső tüzet és indíttatást keressük, hanem a tudatos alkotást is. Sokat olvasni, megnézni az eredetit, az is nagyon fontos. Mit akart a szerző? Miért írta meg?
- A művészetért folytatott csatákkal most hogy állsz?
- Folyton elér valami pofon, ami felráz. Az Antigoné kapcsán volt talán a legnagyobb, viszont azóta is akadt már ütközetem, hiszen színházat csinálok – ám ezért is szerencsésnek tartom magam. Nem vagyok konfliktuskerülő, és egyre kevésbé szeretnék az lenni. Ezt tudják rólam, és ezt vállalom, mert látom, hogy nagyon könnyen lehetne nagyon jó a tarjáni színház. A semmiből sok mindent értek el, jó helyre jutottak, viszont éppen most kellene bizonyos döntéseket meghozniuk, hogy merre toljuk el az irányt. Nem szabad alábecsülnünk a saját közönségünket. Saját magunkat sem szabad. Felelősségteljesen kell színházat csinálni, mert van rá lehetőségünk. Olyan dolgokról érdemes beszélni vagy olyanokkal foglalkozni, amely nem egy újabb tucat előadás, hanem amely érdekessé válhat az ország más pontjai számára is. Nagy veszélye van annak, hogy folyton el akarjuk adni innen az előadásainkat, miközben a színház itt van, itt működik. Az osztálytársaim lejöttek megnézni az előadásomat, és rettenetesen jól érezték magukat. Látták, hogy itt, a völgyben van valami furcsa plusz, olyan alapvető erő, alkotóenergia, amely hordoz magában különlegességet. Ezt érdemes kihasználni. Ha kritizálok, és vitatkozom, azt azért teszem, mert tudom, többre képes ez a színház, és talán azt is, merre érdemes kanyarodnia. A szunnyadozó feje alá nem szabad párnát adni. Amikor olyan dolgokat mutatunk be, amivel betakargatjuk ezt a szunnyadást, akkor ne várjunk el valódi eredményeket. Muszáj a művészetnek piszkálnia ezt az állapotot, ha van minek fölébrednie. De ahhoz piszkálnia kell.
Benődy Márton
Tarjáni Városkaló, 2017/2


-----------------------------------------------------------------------------------------------

Nem volt könnyű időpontot találni a beszélgetéshez, mert Tarnóczi Jakab rendkívül elfoglalt. A délelőttöket – minthogy gimnazista – értelemszerűen az iskolában tölti, a délutánokat részben a tanulás, másrészt a SZÍNHÁZ tölti ki. Így csupa nagybetűvel, hiszen már jó ideje – s még csak tizenkilenc éves – nemcsak fontos, de meghatározó részét képezi az életének. Jellemző, hogy e hét elején is statisztált Budapesten a Nemzeti Színházban az Alföldi Róbert rendezte előadásban, G. B. Shaw „Szent Johanná”-jában a darab végi tömegjelenetben. S ez így megy a tavaly októberi premier óta...

Már óvodáskorában szívesen szerepelt, de kizárólag otthon: előszeretettel játszott cirkuszosat, a Salgótarjánban járt vándorcirkuszok hatására akkoriban artista akart lenni. Aztán a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola alsó tagozatában olyannyira a színjátszás felé fordult a figyelme, hogy saját csoportot szervezett s a kisebb jeleneteket, groteszk történeteiket rendre be is mutatták az alkalmi publikumnak a szünetekben, a napköziben s aztán szélesebb körben is. Felsős korukban korábbi osztályfőnökük, Müllerné Lenner Ildikó, aki színjátszó szakkört működtetett – nagymértékben támaszkodott Tarnóczi Jakabra és társaira. Nem véletlen, hogy közülük többen is a városi Impro’ Színpad tagjai lettek. Első komolyabb bemutatójuk 2008-ban volt: akkor a „Kamaszkorunk körül” című interaktív drámajátékot vitték színre. A következő előadásokkal – a „Lear király és a só”-val, valamint a „Rímbörtön”-el – már díjakat is nyertek diákfesztiválokon. Tarnóczi Jakab nem tud elég hálásnak lenni az Impro’ vezetőjének, Nagyné Hajdú Györgyinek, mert Ő adott először kezébe Shakespeare-t – majd később a „Kaukázusi krétakör” kapcsán – Brechtet és ezáltal akarva-akaratlanul a fajsúlyos, komoly művek irányába terelte az érdeklődését, formálta művészi ízlését, amelynek következményeként ma sem szereti a bulvárt, az igénytelenül szórakoztató színpadi műveket. Az Impro’- ban nemcsak játszott, hanem korát meghazudtoló ötleteivel segítette a rendezői munkát, a díszlettervezést is.

Mintegy négy esztendőnyi közös munka után Tarnóczi Jakab 2011 decemberében vált ki az Impro’-ból s mintegy három hónapos átmeneti állapot után, tavaly tavasszal csatlakozott a Vertich Színpadstúdió társulatához. Amikor ezt a döntését meghozta, még nem tudta, hogy a „Vertich” hamarosan Zenthe Ferenc Színházzá alakul. Ez éppen akkor következett be, úgyhogy T. M. Plautus „A hetvenkedő katona” című vígjátéknak már részese is lehetett az egyik szolga szerepében. Ősszel az óvodások és kisiskolások Tudor-Vidor bérletében (is) bemutatott Ensikat-darabban, „A brémai muzsikusok”-ban a szamár szerepébe ugrott be. A. Camus a „Félreértés” című drámájának novemberi előadásához már más minőségben volt köze, hiszen Susán Ferencrendező asszisztenseként segítette a darab színre vitelét, a látvány megtervezését. Amióta a Zenthe Ferenc Színház tagjának tudhatja magát Sándor Zoltán és Patakiné Kerner Edit előadóművészek ösztönzésére és instruálásával sikerrel próbálkozott meg a vers- és prózamondással is. Ilyen feladatot kapott a januári magyar kultúra napi „Kincses Nógrád” című összeállításban is, amelyet a közeljövőben, április 27-én, a tánc világnapján felújítva mutatnak be. A legközelebbi szereplése azonban 24-én, a salgóbányai Zentheemléknapon lesz: akkor és ott Orbán Ottó„Helsingőr – Egy királyfi borotválkozik” című versét együtt mondja el iskolatársával, Krista Zsolttal.

Mindeközben rendületlenül látogatja a pesti színházak előadásait, de eljutott már ilyen céllal Münchenbe és Stockholmba is. Eleddig mintegy kétszáz – úgymond klaszszikus és alternatív – előadást sikerült megnéznie többségében előre megtervezett, megszervezett, kedvezményes formában, de spontán módon is. Májusban egy berlini színházi találkozóra készül. A darabok zömét előre elolvassa, ismeri és így kifejezetten az előadásra tud koncentrálni. Vetélkedők, kurzusok formájában is igyekszik „színházközelben” lenni, maradni. A KÖR – azaz a Katona, az Örkény és a Radnóti Színház által középiskolásoknak meghirdetett színházi vetélkedőt – két másik társával együtt – sikerült megnyernie. Az Örkény Színház által meghirdetett prózamondó versenyen – amelynek döntőjét az Országos Széchenyi Könyvtárban tartották – második lett a névadó író „Nápolyi” című novellájával és a „Rossz álom” című egypercessel. Nemcsak Mácsai Pálhoz, az Örkény Színház igazgatójához, hanem az író özvegyéhez, Radnóti Zsuzsához, a Vígszínház dramaturgjához is személyes kapcsolat fűzi. A magyar dráma napja tiszteletére megrendezett vígszínházi jelenetíró-pályázaton 2011-ben és 2012-ben is bemutatták írásait Hegedűs D. Géza egyetemi osztályának növendékei. Ugyancsak a jeles színész és rendező vezette azt a nyári egyetemet, amelyen Tarnóczi Jakab is rész vett. Tíz napot viszont a Balázs Zsolt vezette Maladype Színház társulatánál töltött, ahol Shakespeare Machbeth-jének egyes jeleneteit tanulmányozták, elemezték...

Mindezek alapján mi sem természetesebb, hogy Tarnóczi Jakab számára – aki tizenkettedikes tanulója a salgótarjáni Bolyai János Gimnázium és Szakközépiskolának és még egy éve hátravan az érettségi vizsgákig – a továbbtanulás szempontjából nincs más alternatíva, mint a színházi tanulmányok. Elsőként a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem rendezői szakára jelentkezik majd – reméli, hogy indul ilyen képzés és fel is veszik. Ha nem, akkor a külföld – Dánia, esetleg Skócia jön számításba. Addig azonban örömmel áll a Zenthe Ferenc Színház rendelkezésére, amellyel a távlatokban – akár mint rendező – is szívesen dolgozna együtt.

(forrás: Nógrád Megyei Hírlap)


Tarnóczi Jakab az interneten:




Eddigi szerepei:

Julianus  -  Kegyenc
borbély  -  A kíváncsi ...
kutya  -  A brémai muzsikusok
operatőr II.  -  Sosem lehet tudni
operatőr II.  -  Sosem lehet tudni
rendező  -  Antigoné
szolga III.  -  A hetvenkedő katona


Zenthe Ferenc Színház
3100 Salgótarján, Fő tér 5.
titkarsag@zentheszinhaz.hu
+36 32 411-119
támogatói számlaszám: 10400786-50526583-80891015

Kulturális és Innovációs Minisztérium

Kulturális és Innovációs Minisztérium
Nemzeti Kulturális Alap

Nemzeti
Kulturális Alap
Salgótarján Megyei Jogú Város

Salgótarján
Megyei Jogú Város



Arany fokozatú támogatók Ezüst fokozatú támogatók Bronz fokozatú támogatók
Anifer Kft.
Bajnóczi Team Kft.
Fekete Felnőttképzési Kft.
D-Lite Sound
JUKI BUSZ Kft.
Kamilla-Főtér Gyógyszertár Bt.
KCS Hangtechnika és Hangszerbolt
MAXI-SZER Kft.
Nógrádker Kft.
Orosz és Bóra Kft.
Dr. Pintér Tímea ügyvéd
Royal Jewels Gallery - Belvárosi Óra- és Ékszergaléria
SEP Office
TESCO Salgótarján


Média Partnereink
3100.hu, Rádió FM100.4, Megafon FM, Nool.hu, Salgótarjáni Városi Televízió,