Történet
A Zenthe Ferenc Színház Salgótarján első, önálló státuszú színháza. Névadója, Zenthe Ferenc a város szülöttje. A teátrum 2012-ben, a művész születése évfordulóján, április 24-én alakult meg, nyitóelőadása 2012. május 29-én Plautus: A hetvenkedő katona című vígjáték volt.
A salgótarjáni színjátszás csírái a Salgótarjáni Acélgyár Rt. által 1878-ban alapított Acélgyári Olvasóegyletben jelentek meg, majd a 20. századtól kezdve számos műkedvelő színjátszó csoport alakult a városban, melyek főként gyári értelmiségiek és szakmunkások színjátszó csoportjai voltak. Közülük is kiemelkedett az 1946-tól már Petőfi Színjátszó Szakosztály néven működő amatőr színtársulat, de professzionális színházat mégsem sikerült létrehozni a városban. Az 1966-ban átadott művelődési központ is csak vendégelőadásokat fogadott be. Az utóbbi évtizedek legjelentősebb helyi amatőr színjátszó csoportja a Vertich Színpad Stúdió volt.
A salgótarjáni kulturális élet meghatározó személyiségeinek kezdeményezésére az ezredfordulót követően fogalmazódott meg újra az igény egy professzionális színház létrehozására, melynek dr. Horváth István múzeumigazgató által vezetett Salgótarjáni Polgári Kör és a Vertich Színpad Stúdió vezetői voltak a szószólói: a néhai T. Pataki László, P. Kerner Edit, Sándor Zoltán, Susán Ferenc és Molnár Ernő. A kezdeményezők a professzionális színház megalapításának szándékához 2012-ben Székyné dr. Sztrémi Melinda akkori polgármester részéről kaptak támogatást, partneri együttműködést, önkormányzati támogatást.
Salgótarján produkciós színháza a salgóbányai születésű színészóriás, Zenthe Ferenc nevét vette fel. Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012 februárjában döntött a színház támogatásáról. A színházat 2013. március 1-jétől egy önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság működteti, mely 2018. szeptember 1-jétől a Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft. nevet viseli.
A Zenthe Ferenc Színház a sokszínű szellemi örökség alapján határozta meg műsorpolitikáját, mely a nívósan szórakoztató népszínház filozófiáját vallja magáénak, itt-ott művészszínházi színekkel keverve. Visszanyúlva a klasszikus hazai és külföldi szerzők darabjaihoz, hagyományokat ápoló, ízlés- és igényformáló, olykor kortárs, de konvencionális színházi nyelven fogalmazó teátrumként határozza meg önmagát.
A társulat színész- és nézőközpontú egyben nívósan szórakoztató, klasszikusan modern, mindennapi sorskérdéseinkkel foglalkozó, izgalmas mai áthallást magában hordozó, életigenlő, felemelő előadásokat kíván évadról-évadra színpadra állítani.
A színház a megalakulásakor azt a célt tűzte ki maga elé, hogy elsősorban nógrádi vagy Nógrád megyéből elszármazott művészekkel, munkatársakkal, a nógrádi közönség számára készítsen igényes színházi produkciókat, ezért létrejöttétől kezdve a helyi színházi szakemberekre, helyi vagy innen elszármazott színészekre alapozva működik. Ennek megfelelően a társulat művészeti, kreatív és technikai csapatának 80%-a salgótarjáni, illetve Nógrád megyei.
A társulat törekszik arra, hogy a salgótarjáni, nógrádi kulturális és művészeti élet minden szövetében jelen legyünk. A „Közösségben a közönséggel” elvet szem előtt tartva nyitott az együttműködésre, ha rendhagyó drámaóráról, nyitott/nyílt napokról, jótékonysági eseményekről, fiatalok fesztiváljáról, társadalmilag kiemelt jelentőségű rendezvények támogatásáról vagy hátrányos helyzetűek, gyermekek, nagycsaládosok színházi élményhez juttatásáról van szó. A társulat szoros kapcsolatot ápol több városi, megyei kulturális, művészeti szervezettel, állandó résztvevője a városi ünnepélyeknek, közösségi és egyéb kulturális eseményeknek.
A színház megtalálta a helyét és szerepét a helyi és a Nógrád megyei színházi életben, de a Déryné Programnak is köszönhetően egyre meghatározóbb az országosan betöltött szerepe is. A Zenthe Ferenc Színház szívesen vendégszerepel. A magyarországi jelenlét mellett kiemelten kezeljük a határon túli magyarlakta településeket is.
A Zenthe Ferenc Színház otthona és állandó játszóhelye Salgótarján belvárosában, a Fő tér 5. szám alatt található, ahol a színházterem mellett kamaraterem is működik. A színházterem 562 néző, a kamaraterem pedig 128 fő befogadására alkalmas.