2025.08.22 - Véget ért a Nyár...
 |
Véget ért Salgótarján immár ötödik nyári szabadtéri színházi fesztiválja, a Toyota Salgótarján-Zenthe Nyár, a város szívében hat hete felépített nézőtér már a múlté, akárcsak a tizennégy előadásos sorozat, amelyet a Zenthe Ferenc Színház szervezett – az első összegzések szerint a helyiek és környékbeliek nagy megelégedésére. Minden eddiginél hosszabbra nyúlt a sorrendben ötödik nyári színházi fesztivál, hiszen július 8-án indult a Toyota Salgótarján-Zenthe Nyár a Remekkel közösen megrendezett Edda-musicallel, az A körrel. Kiváló felütés volt, azonnal egy szinte telt házas produkció indította a közel hat hetes sorozatot, a magyar rockbanda zenéi ihlette történet vastapsot kapott a nyitó estén.
Maga a műfaj, az egy-egy zenekar repertoárja köré épített musical is „kapós” volt az idei évben: a későbbiekben a Haverok, buli, Bon-Bon, és a Republic-dalokkal kooperáló Lánybúcsú is belopta magát a közönség szívébe.
Első alkalommal tartott szabadtéren premiert a Zenthe Ferenc Színház, a Jó estét nyár, jó estét szerelem! című, ugyancsak zenés darab két estén is színpadra került, az elsőn jobbára a bérletesek, a másodikon a szólójegyesek ismerkedhettek meg a magát többnek kiadó gyári munkás történetével. A Bozó Andrea rendezte előadás előtt Novák Irén, a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára, Kreicsi Bálint, a megyeszékhely polgármestere és Balla Krisztián, a már harmadik éve névadó támogató autókereskedés tulajdonosa indította el a sorozatot, csupa-csupa jó hírről beszámolva: az állam és a város magasabb szinten támogatja a tarjáni teátrumot, szinte teljes egészében a színház tulajdonába került az eddig bérelt lelátó és színpadfedés, illetve a Toyota Salgótarján büszke arra, hogy a Zenthén keresztül a város kultúrakedvelőit támogathatja. Cene Katalin, a teátrum igazgatója a stabil háttér megteremtéséért mondott köszönetet a fenntartóknak, s minél több előadás látogatására invitálta a városban és környékén élőket. A szervező színház minden eddiginél több, öt saját előadást adott a tizennégybe – az is eldőlt már, hogy 2026-ban is lesz zenthés premier nyáron.
A több mint tucatnyi estén kétszer a pótszékeket is elő kellett venni, ami jól bizonyítja a nézők igényét a nyári színházra. A legnépszerűbb a Liliom Produkció Lánybúcsúja, majd a Játékszín által színpadra állított Legénybúcsú volt, de nem sokkal maradt el mögöttük az A kör, a Család ellen nincs orvosság, a Tanulmány a nőkről és a Jó estét nyár… premierestéje sem. Hetven százalék feletti átlagnézőszámot realizálhatott a Zenthe színház, amelyben nagy szerepe volt annak is, hogy bár többször „rezgett a léc”, de egyszer sem kellett az időjárás miatt elhalasztani, vagy megszakítani előadást.
Nagy visszatérésekben sem volt hiány: a színháztermi siker után szabadtéren is jó fogadtatásra lelt a Valahol Európában musical, illetve a nyári sorozatban már harmadszor műsorra tűzött Tanulmány a nőkről, de szeretettel fogadta a közönség a színpadon a város szülötteit, Szolnoki Pétert és Pindroch Csabát is.
Susán Ferenc művészeti igazgató az utolsó előadás előtt megköszönte valamennyi néző bizalmát, ami majd’ kilencezer főt jelent az idei Toyota Salgótarján-Zenthe Nyáron.
Aki a Zenthe Nyár elejéig megvette a 2025/2026-os évadra szóló bérletét, vagy legalább három jegyet vásárolt a nyári előadások bármelyikére, ne felejtse el augusztus 24-ig regisztrálni azokat a viddmagaddal.hu oldalon, hiszen szeptember elsején új gazdára talál az a nyereményautó, egy Toyota Aygo X, amely végig megtekinthető volt a hat hetes sorozat alatt a nézőtér tövében. |
|